Erről fantáziál a Nő, és erről a Férfi

MIK A LEGYAKORIBB VÁGYAK A NEMEK KÖZÖTT?

couple-bed-9.png
A közhiedelem szerint a romantikusabb, meghittebb ábrándok kapcsolhatók a gyengébbik nemhez, míg a perverzebb, nem éppen hétköznapi ábrándokat a férfiakhoz társítják. Tehát elég eltérőek a férfiak és a nők vágyai, most megtudhatjuk, hogy mik a leggyakoribb női-férfi vágyak. Egy angol szexuálterapeuta elmondja nekünk, mik a legnépszerűbb vágyak és mennyire egyeznek.
 

1. A KÉT NEM LEGŐBB VÁGYA MEGEGYEZIK


Az első helyet elfoglaló pajzán gondolat ugyanaz lett mindkét nemnél. Meglepő módon a leggyakoribb vágy egy már megtörtént vagy várhatóan bekövetkező aktus az éppen aktuális partnerrel. A tengerparti szexet vagy az édes hármast is legyőzte ez a "hétköznapi" vágy.
fake-orgasm.jpg
Szerencsére ez a vágy könnyedén elérhető a felek számára, egy egyszerű meghitt együttlét. Ezért nem kell nagy fejtörés, hogy, hogyan lepheti meg kedvesét, és ami még plusz élvezetet nyújt ebben az egyszerűen elérhető vágyban, hogy Önnek is legalább annyi öröme lehet a valóra vált fantáziában, mint partnerének.
 

2. ERŐSEBBIK NEM


Meglepő módon a férfiaknál gyakran szba kerülő édes hármas felállás, csak a második helyen végzett. Mindenkiben felmerül, hogy az édes hármas kifejezés nem elég egyértelmű, mivel több felállásban is lehetséges egy ilyen aktus. Lehet két pasi, egy nő, valamint fordítva tehát két nő, egy pasi, de legtöbbször az utóbbi formációra gondolnak a férfiak.
0b0pcsvju_fhyl9udvqzbm1iotg.jpg
Tehát maradjunk a két nő, egy férfi szituációnál. Általában egyik hölgy sem a férfi állandó partnere. A két nő erotikusan egymást elkezdik kényeztetni, majd a férfi egy kis passzív élvezet után csatlakozik. Ha egy férfi agyában ilyen gondolatok felmerülnek, a partnerének nincs oka aggodalomra, ugyanis nem elégedetlen a partnernőjével a férfi, csupán fantáziál.
 

2. GYENGÉBBIK NEM


A második helyen már eléggé eltérőek a vágyak, ugyanis a nők nem az édes hármasra vágynak. A gyengébbik nem gyakrabban fantáziál egy jóképű baráttal vagy egy ismerőse partnerével sorra kerülő együttlétről, de persze ettől függetlenül a hölgyek számára tabu marad egy ismerőse párja, ez csak fantázia. Szokták mondani, hogy "a tiltott gyümölcs a legédesebb", és ez a képzeletbeli hódítás arról a női vágyról árulkodik, hogy szeretnének minél több férfinak tetszeni és meghódítani őket.
handsome-guy-_-love-me-now.jpg

3. FÉRFIAK BRONZÉRMESE


Nagy valószínűséggel minden férfi szokott ábrándozni, amikor egy idegen és kívánatos nőt lát. Ez a fantázia került a harmadik helyre. Bár a férfiak gyakran eljátszadoznak a gondolattal, hogy milyen is lenne azzal a másik nővel, viszont az a másik nő legtöbbször teljesen idegen. Ami vonzóvá tesz egy ilyen helyzetet az a spontaneitás, illetve, hogy teljes nyugodtsággal bármit megtehetnek az illetővel, amit párjával nem, hiszen a párkapcsolat szexuális jelenetei ideális esetben intimebbek.
fb51d0685c501bb82293ab8a31bd3a9f.jpg
Tehát amikor erről ábrándozik egy férfi valójában az vonzza, hogy kiélheti azokat a rejtett vágyait melyre párjával vagy egy ismerőssel létrejött aktus alkalmával nem lenne büszke. Ebben a formában egy idegennel történő szex gyakran ábránd is marad, ugyanis a túlzott gátlástalanság fájdalmassá és megalázóvá is teheti a szexet.
shunga0057.jpg

3. NŐK BRONZÉRMESE


A nők harmadik leggyakoribb fantáziája a munkahelyi szex, vagyis az a spontán szex az íróasztalon, amit a lebukás veszélye iszonyatosan izgalmassá tesz. Bárkinek ilyen vágyai vannak, és nem is sok választja el tőle azt ajánljuk, hogy legyen óvatos egy ilyen esetben, ugyanis kellemetlen következményekkel járhat egy ilyen lebukás.
hot-office-sex-young-attractive-couple-having-kissing-embracing-33762622.jpg

 Kosár

Az Ön kosara üres.

 Erről hallottál?

Iratkozzon fel hírlevelünkre!



 Online ügyfélszolgálat

Kérdése van?

Kollégánkat eléri a Skypeon keresztül!

Skype hívás
Az óvszer a történelem egyik leghasznosabb felfedezése, a biztonságos szex jelképe és az egyik légrégebben alkalmazott védekezési módszer. Különösen a fiatalok körében nagy népszerűségnek az óvszer, egyszerű használata, viszonylag kis mérete, és a használatának előnyei miatt a többnapos fesztiválok, nyaralások elengedhetetlen kelléke.


Az évek alatt az óvszer különböző típusai jelentek meg, mint az erekció támogatásáért felelős óvszer, a korai magömlés ellen használható késleltető óvszer, a vágyfokozó hatású forrósító óvszer, de ide sorolhatnánk az orális szex esetében előnyös ízesített óvszereket. Ez utóbbit két módon alkalmazzák a rendszeres használók: az egyikcsoport tagjai csak a péniszre húzott óvszeren keresztül hajlandóak belemenni az orális szexbe, míg mások a szex során használt óvszert eltávolítják, és az ízesített óvszer által maga után hagyott ízeket élvezik.

Természetesen a méreteket illetően is egyre több típusú óvszer létezik: a szabvány méretú óvszer 17,5 cm hosszú és 5,2 cm átmérőjű, melyek falának vastagsága 0,04-0,08 mm. Ettől léteznek nagyobb méretű (hosszabb és vastagabb) óvszerek, és szűkebb óvszerek is. Egyre nagyobb igény mutatkozik arra, hogy a megfelelő védekezés mellett az élvezet is a intezíven megmaradjon, ezt a vékonyfalú óvszerek biztosítják. A legdivatosabb darabok egyértelműen a foszforeszkáló neon óvszerek, amelyek fénnyel telítődve a sötétben fényt képesek kibocsátani.


A gumióvszerrel elkerülhető a nemkívánt terhesség, feltéve, hogy azt rendeltetésének megfelelően használjuk. Ezt mechanikus védelemnek hívjuk: egyszerűen az óvszer nem engedi a hüvelybe jutni a péniszből kilövellő ondót. Ha a sperma nem jut a hüvelybe, nem is termékenyíthet meg petesejtet, így eshet terhebe a nő. Előfordul a gyengébb minőségű óvszerek esetében, hogy a szex végén kellemetlen meglepetés ér minket: elszakadt! Az ilyen óvszerek használata kerülendő. Mi mindig arra törekszünk, hogy a lehető legjobb minőségű, legmegbízhatóbb óvszereket ajánljuk vásárlóinknak, ezért, az olcsó, gyenge anyagú gumikat nem tartjuk webáruházunkban. 

Időről időre felröppen a téma, amely kétségbevonja a gumik betegságekkel szembeni védelmezőségét. Elmondható, hogy több szexuális úton terjedő betegség akár nyállal is elkapható, vagy az intezív csókok közben megsérült szájon keresztül a vérrel fertőző betegségek is terjedhetnek, azonban ezek extrém esetek, jelenleg a legjobb, általánosan bárki számára elérhető, és a legnagyobb biztonságot nyújtó megoldásnak a gumi mutatkozik a nemi úton terjedő betegségekkel szemben. Minden szexuális kapcsolatban szükséges körültekintően eljárni, különösen igaz ez az ismeretlenekkel átélt egyéjszakás kalandokra.

A gumi életet menthet!

Törekedj Te is a biztonságos, és mégis élményt nyújtó szexre!

Biztonságos szex - óvszer

Az áruházunkban található óvszerek kialakításánál ezt a két szempontot tartották szem előtt: BIZTONSÁG és KÉNYELEM! Biztonságos óvszer, ami megvéd a betegségektől, védelmet nyújt a sérülésektől. Kényelmes óvszer, amely nem zavar, és amelyen keresztül is élvezheted a szexet. Ehhez arra van szükség, hogy a számodra, és partnered számára legmegfelelőbbet válaszd ki méretben, kialakításban, a síkosító anyag tekintetében. Ha nem megfelelő máretű óvszert használsz, az szakadáshoz, az óvszer lecsúszásához, vagy az élvezeti érték romlásához vezethet.

Az óvszerek hatásosságát nem befolyásolja sem a merevedést segító potencianövelő kapszulák alkalmazása, sem a erekciót támogató krémek, illetve pénisznövelő krémek használata. A legújabb késleltető sprayk és késleltető krémek már szintén olyan összetevőkből készülnek, amelyek nem roncsolják az óvszerek anyagát, azonban a késleltető hatás érdekében érdemes megvárni a készítmény felszívódását, mielőtt óvszert húzunk.

 Partnereink

Síkosítónak a szexet megkönnyítő, csúszós géleket nevezzük, melyek a pénisz, vagy valamilyen segédeszköz hüvelybe, vagy - anális szex esetén - ánuszba történő behatolását könnyítik meg a megfelelő síkosság biztosításával, és fokozzák az együttléttel elérhető gyönyört. Tapasztalatból tudjuk, hogy az élvezhető szexhez átlag feletti síkosság szükség. Síkosság nélkül az érzékeny részek, így a pénisz, a makk, a herék, női oldalról a hüvely, a csikló fájdalmasan fognak regálni az érintkezésre. Megfelelő síkosság nélkül a csikló stimulálása fájdalmas lesz, de a behatolás sem élvezhető anélkül. A megfelelő síkosságot a női hüvelyben található mirigyek hivatottak biztosítani az általuk termelt nedvekkel. A hüvely által termelt nedvek sokszor nem bizonyulnak elégségesnek a kielégítő szexuális aktushoz, illetve nem tudják azt az élvezetet nyújtani szex közben, amit a modern síkosítók.


A síkosítók összetételét tekintve 3 nagy csoportra oszthatók, ezek a vízbázisú síkosítók, a szilikonbázisú síkosítók, és a vegyesbázisú síkosítók. A vízbázisú síkosítók a leggyakoribbak, ionizálatlan vízből, ksi mennyiségű glicerinből és a síkosságért felelős bőrbarát anyagokból tevődnek össze. Jellemzőjük, hogy vízzel érintkezve oldódnak, könnyen és nyom nélkül eltávolíthatók a bőrről vagy akár a ruhaneműkről. Ezek a síkosítók a védekezés céljából használt óvszer anyagának szakítószilárdságát nem roncsolják, biztonságosan alkalmazhatóak óvszerrel eggyütt. Hátránya, hogy az idő múlásával a víz párolog, így a felvitt síkosítót gyakrabban kell pótolni szilikonbázisú társaihoz képest. A párolgást követően a bőrfelszínen maradó anyagok vízzel vagy nyállal történő higitásával ismét az az aktív síkosító hatás árhető el, mint a használat kezdetén.

A szilikonbázisú síkosító vizet egyáltalán nem tartalmaz, így a vízbázisú síkosítóval szemben nem szívódik fel, tartósabb síkosságot eredményez. Eltávolítása szappan használatával történik. Mivel vízálló, akár fürdőzés-zuhanyzás közben is használhatjuk. A szilikonbázisú síkosítókat nem ajánlott óvszerrel egy időben használni, mert roncsolhatják a gumi anyagát, ezzel növelik a szakadás veszélyét.

A vegyes bázisú síkosítók középútat jelentenek, ezek ugyanis a vízbázisú síkosítók és a szilikonbázisú síkosítók jó és rossz tulajdonságait egyaránt birtokolja, azonban lényegesen mérsékeltebben. Tovább tart, mint a vízbázisú síkosító, azzonban nem annyira végtelen, mint a szilikonbázisú. A gumióvszerrel lényegesen kíméletesebb, azonban egyszerre történő használatnál fokozott óvatosságra kell törekedni. Szex után eltávolítása nem jelent különsebb problémát.


A szexuális élet igényeinek kielégítése és a szexuális zavarok kezelése érdekében mára olyan vízbázisú síkosítók kerültek forgalomba, amelyek a síkosság biztosítása mellett valami extrát is nyújtanak. Ilyenek péládul az erekciós síkosítók, a késleltető síkosítók, a forrósító síkosítók, az anális síkosítók vagy az ízesített síkosítók. 

Mire használható a síkosító?

-   a szexhez szükséges megfelelő síkosság biztosítására, ezzel elkerülhető az érzékeny bőrfelületek egymáshoz tapadása, súrlódása, és kerülhető az fájdalom, intezívebb élvezet érhető el

-   a csikló stimulálásához orális szex során

-   egyes síkosítók segítenek a vágyfokozásában, az erekció támogatásában, a magömlés késleltetésében, a nemi szervek forrósításában, mellyel extra élményeket nyújtanak a szex során

-   fokozottan ajánlott anális szex során a kifejezetten erre a célra kialakított relaxáló síkosító használata a sérülések elkerülése érdekében, mivel az ánuszban nemi vágy hatására sem termelődik síkosságot biztosító váladék.

-   szexuális segédeszközök használatához

-   pénisz kézzel vagy szájjal való intezív stimulásához

Áruházunkban hűségpont rendszer működik!

Vásárlásai után a termékeknél és a kosárban feltüntetett mennyiségű hűségpontot kap. Ezeket a pontokat később levásárolhatja.